Fajtatiszta koronás, sheltie, merino, és texel tengerimalac tenyészet (Eger)
A nálunk tenyésztett tengerimalac fajták hosszúszőrűek, a jobb oldali forgó képekre kattintva részletesebb információt kaphatsz az adott fajtáról. Rövid szőrű fajtát nem tenyésztünk! Esetenként perui, alpaka, és angóra fajtájú tengerimalac születhet.
Véget ért a Valentin napi pályázat! A szavazás elsõ napján 1, a második napján pedig további 1 pályázónk mondta be az unalmast, aki tulajdonképp visszalépett. A szavazás 4. napján a jelenlegi 3 helyezett még összesen 2 szavazaton belül volt, így holtverseny is uralkodott rövid idejig, a holtversenybõl a 9-es pályázó kezdett elhúzni. A 7. napon a 9. pályázónk állt meg, utána a 8. pályázónk vezetett, néha a 2. pályázónk. Az utolsó 5-6 napba már nem volt nagy változás, csak a pontszámokban, ekkor már a 2. pályázónk vette át a vezetést, amit meg is tartott a szavazás lezárásáig. A verseny sorrendje a következõ lett:
Név/pontszám
Nyeremény malac:
Ficzere Péter (1660 pont)
Bátori Tamás (1536 pont)
Grunda Zsolt (734 pont)
Kála Hawk Knight
A nyerteseknek Gratulálunk! Köszönetet mondunk mind azoknak, akik pályáztak, és minden Kedves Szavazónak! Összesen 4395 szavazat érkezett, ami két hét alatt nem rossz idõ. Egyben megdõlt az online látogatók száma is, ami egyidõben 43(!) látogatót jelentett (2010. február 10-én Déli 12:00 óra elõtt pár perccel). A nagy számú szavazásnak köszönhetõen február 2-án 266(!) egyedi látogató nézte meg oldalunkat, ami az idei év csúcsa is egyben. Számlálónkról annyit kell tudni, hogy az IP címet 0-24 óra között tárolja, nem pedig csak 15 percig, mint a legtöbb ingyenes statisztika oldalon, ami annyit jelent, hogy ténylegesen 266 látogató nézte az oldalunkat. A beküldött pályázatok lentebb láthatók, a végeredmény pedig a jobb oldali menüsorban.
A piros színû "x. pályázat" szövegre kattintva megjelenik a vers, ismét rákattintva bezáródik. Az "x" a pályázat számát helyettesíti.
Beküldött pályázatok:
1. pályázat
Típus: Vers
Masni Fleur a becses nevem, A Piggy Tengerimalac Farmon születtem. Bézs-sáfrány sheltie vagyok, Piros szemem csak úgy ragyog.
Anyukám Apacs-Laki Rainbow Angie, Csodálatos selymes bundája van neki. Apukám Liam von Werne, Akinek szép piros a szeme.
Betty lett a 2009-es év gazdija, S így sikerült is haza hoznia. Szeged lett az új lakóhelyem, Van itt minden: barátok és kényelem.
Lakótársam az arany szinû Mollyka, Szépséges és dundi teddy malacka. Mogyoró a bozontos rangidõs, Õ nem riad meg semmitõl.
Maszatka a rozettás kis bamba, Neki nem nagyon van hangja. Bevallom én vagyok a legszebb közülük, Mert a bundám hosszú és gyönyörû.
Mindannyian szeretjük a hasunkat, Mindig tele esszük magunkat. Kedvencünk az uborka és a paradicsom, Ez a két zöldség jajj de finom!
Van egy nagy, saját szobánk, Nekünk semmisem szabhat határt. Így éldegél a mi kis családunk együtt, Mi a titkunk? Egymást nagyon szeretjük!
Erdõ melletti füves réten, Sok tengerimalac fiú e sípszavakat suttogja párja fülébe: Míg a hatalmas fûben keresgéltem, Rátaláltam erre a dagi rózsalevélre. Olyan piros, mint az édes alma, Bár tudom, nálad nem finomabb semmiféle növény sarlyja. Belenyomom a szirmot pici kezecskédbe, Csak azért, hogy Boldog Valentín napot kívánjak véle !
Sziasztok! Én vagyok a Golyó! Ki nagyon Bohó! Szeretem a salátát, Megvetem a répát! Barátom Mázli cica, ki szereti ha friss a széna. Ezüst szõre,fekete bundám Csillog a nyári nap karján. Zöld a fû,friss a víz, Álom ez?Vagy az élet hív? Nagy az ólam,nagy a szám de a gazdi hallgat rám. Ha nincs kaja és nagy a kupi Mondom én ui uii uiiii Hozza már az ubit vágva, én meg lapátolom be a számba . Kicsi szívem,kicsi szám szereti a gazdám, Azt kívánom hozzon még egy kis uborkát!
Helloka! Az én nevem Edwardka, Tudod,mint a Twilight-ba, Kicsit félõs,s gyáva vagyok, de szerencsére van barátom az õ neve kicsi Hoshii japán nevû törpenyuszi, Sokat vagyunk szabadon rengeteget szaladunk, van egy morcos öreg hörcsög Dönci hörcsi gonosz s köpcös Van nekem még barátom Szájmon,Fránszi a deguk... Szõrõm színe fekete egykis fehér-vörössel Azt szeretném ha én nyernék,új barátra szert tehetnék!
Mikor reggel felöltöztem, kinéztem az ablakon. Magammal ragadott a táj képe. Elsõ napom ezen az ismeretlen helyen, de már most a sajátomnak tekintem. Gyorsan magamra kaptam azt, ami elõször eszembe jutott és mint a tornádó süvítettem le a lépcsõn. Hát persze r megint én lettem az utolsó, aki odaért. Mindenki már javában fogyasztotta a reggelijét, amikor én még csak asztalt próbáltam keresni. Persze a barátnõmre mindig is számíthattam. Most is kitörõ mosollyal fogadott és a mellette levõ üres székre mutatott. Rövid köszöntés után gyorsan bekaptam a finomnak nem épp nevezhetõ reggelimet és rohantam vissza a szobámba átöltözni. Kint gyönyörûen sütött a nap alig múlt el 9 de már most kongatta a hõmérõ a 30-at. Tökéletes, gondoltam, azzal magamra vettem a fürdõruhámat és egy hátizsákba bepakoltam ami még szükséges lehet egy egész napos fárasztó napozáshoz. A többiek már lent voltak a parton. Mindenki elfoglalta a maga helyét. Az enyém közvetlenül az óceán mellett volt. Tökéletes. Bárcsak ezt Imi is láthatná. Azzal a lendülettel ahogy ezt kimondtam megcsörrent a om. Mit mondjak, akkorát ugrottam hogy félórába került visszapréselnem magam a bõrömbe. Persze hogy az én szerelmem volt. - Épp rád gondoltam szívem. - Na ne mondd, akkor ezért éreztem ahogy feláll a szõr a karomon. (Nincs mit tenni, mikor elõször megláttuk egymást, ez a reakció kölcsönös volt .Szinte egyszerre értünk a karunkhoz, pedig akkor még semmit sem tudtunk a másikról.) - Hallod, amit mondtam?Ha-hó, Föld hívja Plútot, kérem válaszoljon! - Mit mondtál? Bocs csak nosztalgiáztam. - Áh, mindegy, csak annyit hogy sikerült megbeszélnem a szüleimmel hogy tovább léphetek. Hát nem nagyszerû? - Tudod mi errõl a véleményem. Egyhamar nem fog megváltozni. De ahogy akarod. Nem állok az utadba. Csak annyit kérek, hogy vigyázz magadra. Ha nem is miattam, a szüleid miatt, és Süni miatt is. Kérlek! - Oké, oké. Persze. Ezt már egy párszor átrágtuk csak szólni szerettem volna. De remélem nincs harag? - Nincs. Tudod mennyire szeretlek, csak feleslegesen aggódom. Na, leteszem, jó? - Jól van. Én is szeretlek édes. Még mielõtt mondhattam volna valamit már le is rakta. Ez igen, gondoltam magamban, sosem tudtam tõle on rendesen elköszönni. Persze erre is, mint minden másra, megvolt a magyarázata: minek köszönjünk el, olyan fiatalok vagyunk. Becsuktam a szemem és próbáltam kikapcsolódni. Észre sem vettem, hogy elaludtam. Marcsi, a barátnõm tornyosult felettem. - Hahó, álomszuszék, már megint hasábburgonyára sütteted magad, de én nem fogom megint a hisztériád hallgatni! - Mit akarsz? Jaj ne Marcsi! Miért költesz fel mindig az álmaim legjobb részénél? - Azért hogy mindig várd a befejezést. Na és most sipirc be a szobába mert olyan vagy mint a rák. Különben is mindjárt vacsora lesz. .- Hogy mi? A fenébe. Mindig elalszom. Ez nem igaz. Azzal gyorsan összekapkodtam a cuccaimat és elindultam Marcsi után. Azért jöttem a világ erre a felére mert utálom a telet. Választhattam. Vagy sí táborba megyek vagy a hasamat süttetni. Hát persze hogy a napot választottam. Csak annyi baj van ezzel az utazással hogy nagyon messzire utaztunk és február eleje van. Mindegy hogy számoltam sehogy sem tudtam azt megoldani hogy Valentin napra visszaérjek. Mikor felértem a szobámba már semmi kedvem nem volt, hogy vacsorázzak. Még hogy a semmittevés nem fárasztó! Azzal a lendülettel behuppantam az ágyba és már el is nyomott az álom. A telelésem minden napja ugyan így telt. Én persze nem háborogtam ellene. Imádom ha tudom hogy mi következik, ha én irányítom a sorsom. Kellemesen teltek a napok. Egészen addig míg nem kaptam egy sms-t azzal a hírrel: feltétlenül haza kell gyere! Nem mondtak semmit, hogy miért. Csak annyi volt az üzenet hogy haza kell menjek. Ennyi elég volt ahhoz hogy gyorsan összeszedjem a ruháim és amilyen gyorsan csak tudjak repülõre szálljak. A repülõn volt elég idõm megtervezni hogy mit fogok csinálni mikor hazaérek. De vajon miért kaptam ezt a furcsa sms-t? Valentin nap lesz 5 nap múlva. Lehet hogy Imi akar így meglepetést okozni? Hát nem is tudom mit gondoljak. Eljátszottam a gondolattal, hogy röhög, mint a bécsi kapu mikor meglát a reptéren. Hát persze biztos ezért küldte azt az üzenetet az anyja. Micsoda idióta vagyok. Meg sem kérdeztem hogy miért kellene haza mennem, csak elindultam. Adhatok egy fekete pontot magamnak. Már megint hoztam a formám. Két óra múlva Marcsi is felhívott. Teljesen fel volt háborodva azért, mert csapot-papot ott hagyva még neki sem szóltam. Elmeséltem neki a történetet, hogy biztos Imi tervez valamit és csak a hitelesség kedvéért csinálja ezt a mûsort. Nem ez lenne az elsõ ilyen alkalom. Erre õ eszméletlen nagy hahotában tört ki. Ennyi volt az utolsó mondata:Kisanyám, téged is jól átejtettek a ló túl oldalára. Hát igen, mit mondjak erre. Nem örültem hogy így alakultak az események de biztos ezerszer fog kárpótolni. Ebben biztos vagyok. Mire a gép landolt már azt találgattam, hogy vajon milyen hülyeséget talált ki már megint. Tavaly, Valentin napon nagyon rám hozta a frászt. Mindenki tudta mi fog történni csak én nem. Jól emlékszem minden egyes mozzanatra. Megkérte a barátait hogy öltözzenek be fekete ruhába és maszkkal a fejükön raboljanak el. Adhattam volna magamnak egy óriási piros pontot, mert igazi túszként viselkedtem. Mentségemre legyen mondva nem is tudtam hogy csak átverés. A végén az lett hogy 2 nap fogva tartás után kiraktak egy helyen egy szálloda elõtt. A kapuban persze Imi várt. Tudom egy picit egyedi a stílusa, de nem lehet mellette unatkozni. Ezért is jöttem vele össze. Az aulában Imi apja várt rám. Na, mondom magamnak, kezdõdik aj játék. Zsolti bácsi rám mosolyogott. Csak kocsiban szólalt meg. Fáradtnak tûnt a hangja. Tökéletes alakítás, hanem tudnám hogy mi van azt hihetném valami történt míg nem voltam itthon. Nem akartam elrontani az egészet, így hagytam hadd játssza a szerepét. - Milyen volt a vakációd? - Hát elég rövid. Miért küldött Éva néni sms-t. Az út további részén semmit sem válaszolt. Na, biztos olyat kérdeztem amit nem lehetett volna. - Hogy megy a motorozás Iminek? Megint semmi válasz. Inkább csöndben leszek, úgy döntöttem. Nem leszek semmi jó elrontója. Amint megérkeztünk hozzám, Zsolti bácsi annyit mondott, hogy rakjam le a cuccaim és öltözzek át melegebbe., mert azért itt még mindig télies az idõ. Igaza volt. Eddig észre sem vettem hogy fázom. Nagykabátban és egy jóval melegebb cipõben ültem be megint az autóba. Nem kérdeztem meg merre megyünk, ezért kaphatok egy piros pontot. A kórház parkolójában álltunk meg. Kiszálltam de Zsolti bácsi nem követett engem. - Negyedik emelet 276-os ajtó. Nem kérdeztem semmit. Megint egy piros pont. Na, kezdek belejönni. A lift ajtaja kinyílt és egy hófehér folyosón találtam magam. Hogy miért festenek mindent hófehérre egy kórházba? Örök kérdés. Éva néni jött felém a folyosón. Szemei vörösen izzottak, és extra mély árkok húzódtak alatta. Mennyi hagymát kellett ehhez megpucoljon? Tényleg ideje lesz elbeszélgetnem Imi fejével hogy azért reális határok között lengesse a képzeletét. Átölelt, én viszonoztam az ölelést, majd csendesen sírdogálni kezdett a vállamon. Az agyam kezdett eldurranni. Útálom ha valakit sírni látnok. Egyre mérgesebb lettem Imire. A fõorvos jött ki a 276-os szobából. Lassan közelített de semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. Hány embert vont be ebbe a kis játékba? - Sajnálom asszonyom. A fia állapota egyre rosszabb. 3 órája lélegeztetõ gépre kellett kapcsolni. Semmi bíztatót nem tudok mondani. Tényleg sajnálom. Kérem legyenek mellette. Na ennyi elég volt. Bepöccentem. Ilyennel azért nem szabad viccelni. Berobogtam a szobába. Egy ágy rajta egy ember. Körülötte csövek, gépek melyek a testével együtt mozognak. Nem. A gépek mozgatják a testét. Megtorpantam az ajtóban a látványtól. Rossz szobába jöttem. Itt nincs Imi. Épp indultam volna ki mikor a fény megcsillant valamin. Egy nyakláncon Jé, ez olyan nyaklánc mint amilyet én vettem a szülinapjára. Milyen kicsi a világ? Aztán leesett. Mindent megértettem. Hirtelen nem tudtam mit csináljak. Nem kaptam levegõt. Menni akartam, mindegy hogy hova csak innen el. Messzire. Oda ahol nem érzek semmit. És tényleg mentem, vagy csak én éreztem úgy. Nem. Semmit sem éreztem. A szoba szûkült, a hangok egyre távolabbról szóltak. Siettem, de hova? Aztán egyszerre csak nagy sötétség lett körülöttem. Visszhangzott amit mondtam de senki sem válaszolt. Már kiabáltam de semmi válasz. Meguntam. Csak képek lebegtek elõttem Imirõl. Ahogy összejöttünk, az elsõ csók a tópartján, mikor megfogta elõször a kezem, az elsõ ajándéka, mikor bemutatott a szüleinek, Süni amint próbáltam menekülni a szobában körbe-körbe elõle õ persze csak nevetett rajtam. A büszkeség az arcán mikor megvette az elsõ motorját, mikor meg volt az eljegyzés, mikor azt mondta az egyetem után rögtön a templomba megyünk, a csók mikor elköszönt a repülõtéren, és hangja mikor tegnap reggel felhívott. Ennyi. Utána megint sötétség, hiába akartam a képekbe kapaszkodni hogy maradjon velem, ne hagyjon itt. Nem sikerült. Fény? De jó! Csak nem hagyott itt. Beszél hozzám. Azt kérdezi hogy vagyok. Miért nem hallja a válaszom? Miért olyan furcsa a hangja? Aztán rájöttem. Az orvos beszélt hozzám. Nem Imi. Felültem. Megint kint voltam a folyosón. Már megint a fehér falak. Most már azt is tták amit mondtam. Másnap megint bejöttem. Semmi sem változott. Csövek, gépek és egy felismerhetetlen emberi test aki az én kedvesem. Jól tûrtem mindent. Mégis mindenki aggódott értem. Én nem értettem miért. Minden nap felkeltem bejöttem a kórházba, este hazamentem, lefeküdtem. Semmi furcsát nem csináltam. 3 nap telt el. Az állapota folyamatosan romlott. Senki sem tudott semmit sem tenni. Egyik nap még Sünit is becsempésztem hozzá. Leraktam az ágyra. Õ csak szaglászott majd lassan felmászott a hasára és ott összehúzta magát. Elaludt. Innentõl kezdve minden nap behoztam. Semmit sem csinált csak feküdt a gazdáján és õ is aludt vele együtt. Ez alatt a pár nap alatt nagyon a szívemhez nõtt ez a kis tengerimalac. Mintha õ és én örökké egymáshoz tartoztunk volna csak ezt eddig soha nem vettem észre. Imi február 15 én hagyott itt minket. Persze én sohasem hittem hogy tényleg itt hagyott. Sünire innentõl fogva én vigyáztam. Olyanok voltunk mintha mindig is együtt éltünk volna. Én mindig is tudtam, hogy Imi Süniben él tovább. Senki sem hitt nekem.
Hosszú sötétség után végre fényesség vesz körül. Mozognék már, de még nem tudok. Leírni sem tudnám, mi az? Mi történik, én velem? A fényes homályt valami vagy valaki megtöri, s mint ha nyalogatna engem. Aztán egy nagy fényesség, s a homályból lassan a sötét árnyékbõl elõ tûnik, Õ. Õ az én anyukám. Lassan felkászálódok, s körbe nézek. Sarokban két testvérem már éppen pihenni készülget. Oda sietek hozzájuk, hogy ismét együtt legyünk. Anyunkat kérleljük, hogy jöjjön hozzánk, de még nem tud, mert kimerült. Anyumat megsajnálom, s megyek pihe puha anyai oltalmába. A testvérkéim sem restek egybõl körbe is vesznek, majd anyumtól jó éjt puszit kapunk. Valamiért nem jön álom a szememre, ahogy a testvérkéimre sem. Anyunkat nem felébresztve versengtünk ki találja meg a legfinomabb étket. Persze a bátyám találta, aki a legserényebb mindközül, de szerintem drága nõvérkémé volt, aki valami furcsa sárga étket talált. Olyan édeskés, s rostos. Anyum közbe vágott. Gyermekeim ezt az emberek valami féle paprikának hívják. Elcsodálkoztam, hogy lehet valami ilyen finom, s csak egy eleséget kóstoltam meg a sokból. Ekkor az álom elnyomott minket, s anyum köré gyûltünk ismételten. Reggel nagy mocorgásra lettünk figyelmesek. Ekkor egy hatalmas alak jelent meg. Anyum felkiált: Itt a gazdi! Valami finomat kapunk gyerekek! Reszketve néztem az embert, akit anyum gazdának hív. Mikor meglátott engem, valamiért kirohant, s jött egy másik ember is vele hosszú szõrzettel a búbján. Õ kiment, s visszatértekor hozott valamit. Ekkor kinyílt a hely, s kivettek minket egyesével. Mikor én kerültem sorra, egy hideg valamire kerültem. Olyan hideg volt, hogy sírni kezdtem, majd hiányzott a mamim. Átkutatták a szõrzetemet, felemeltek, s érdeklõdve nézték, hogy fiú vagy lány vagyok e. A furcsa szõrzetû ember nagyon megörült nekem, ahogy nõvérkémnek is. Utána visszavett a gazdi, s szétfeszítette a számat a fogaimat nézte. Sírni tudtam volna annyira rosszul esett ez nekem. Ezt követõen visszatettek anyum mellé. Sírva mondtam el neki, mit tettek velem, de megnyugtatott, hogy ezt az én érdekemben tették, hogy jó malac lehessek. Teltek múltak a napok, jó súlyba kerültem. Sokat ettem, ittam, játszottam testvéreimmel. Egyszer a gazdi belép, majd bátyámat elviszi egy szomszédos helyre, ahol anyám szerint apám van. Nõvéremmel sarokba húzódva nem értettük ezt a helyzetet. Anyunk is kezdet tõlünk eltávolodni, s mesélni kezdet egy helyrõl, ahonnan õ jött. Elmesélte nekünk, hogy õ egy olyan helyrõl jött, ahol sokadmagával született, s bátyái próbálták megmászni, de nem engedte nekik. Majd egy sötét helyre került, ahol rettegve várta sorsát legalább húszad magával, amikor fényre került egy üveg dobozba kerültek, ahol az üveg másik végérõl sokan nézték õt. Egy szép napon egy ember sétált be, s nagyon megörült neki. Kivették, simogatták, kedveskedtek neki. Ismét sötétségbe borult minden. Nagyon megijedt, egész úton nem tudta mi várja majd. Mikor kivették a dobozból megetették, elhalmozták minden jóval. Igazán jó érezte magát. Napok múltán összetették a többi fajtársával, ahol is megismerte apánkat. Innen ránk (malac fantáziánkra) bízta a dolgot. De még egy jó tanáccsal ellátott bennünket: soha ne dõljünk be a fiúk csábításának! Ekkor értettük meg, hogy lassan mi is megtaláljuk a magunk párját, de a félsz legyen velünk. Napokkal késõbb egy kedves pár érkezett a gazdánk mellett. Ha jól értettük gazdánkat értünk jöttek. Anyánk megkönnyebbült, hogy nem egy üveg ketrecben várjuk a sorsunkat, de még egyszer talán utoljára hozzá bújtunk jó szorosan. Gazdánk, oly kedvesen és gyöngéden emelt ki minket anyánk mellõl, mint ha õ is velünk jött volna. Engem egy erõs, de még is gyöngéd kézbe tettek. Nem sírtam, mert jól éreztem magam a kezében. Nõvérkém egy másik hosszú szõrzetû emberhez került, de õ nem bírta sírás nélkül. Próbálta megvigasztalni, de eredménytelenül. Majd kérdezte a rövid szõrzetû embert, hogy neki melyik tetszik, majd megsimogatott, s halkan a fülembe súgta, hogy: Én vagyok az, ki jön velünk. Nagyon megörültem, hogy én megyek, mert éreztem a kezén valamit. Gazdám még utoljára elköszönt tõlem, majd az új gazdámhoz kerültem, aki egybõl nózimon megpuszilt annyira örült nekem, majd elindultunk. Új gazdám gondosan betakart, hogy ne fázzak. Nem sokat mentünk, s ismét melegben érezhetem magam. Õ is tüzetesen átvizsgált, hogy nincs e valami bajom. A vizsgálatok után megdicsért, hogy milyen ügyes vagyok, majd kaptam egy kis paprikát, amirõl a régi gyermekkorom jutott eszembe. Kicsit elszomorodtam ezen, de eszembe jutott mennyi jó történhet még velem. Gazdám sokszor megsimogat, s elnevezett Mogyinak. Kezdetekben egyedül voltam, majd pár nap múltán elkezdett mellém tenni más fajtársakat. Elõször megismertem Mártit, akivel a legjobb barátnék lettünk, s vele osztom meg az etetõ tálkánk másik felét. Majd jött Many, aki apámra hasonlít. Jellemében kedves, de igazi nõcsábász hírében áll, így jó lesz vele vigyáznom. Hatalmas hangzavar mellett érkezik Elvis. Sajnos nem a legjobb nevelésben volt része gyermek korában, így igazi gazdira lelt, akik szeretik, s becsülik õt. Még nem igazán ismerem, bár menõ stílusa, szõrzete figyelemre méltó, de kinek kellene egy hisztis hím. Kis csönd. Pár perc múltán érkezik egy másik fajtárs, aki egybõl a sarkot választja helyettem. Lassan közeledek hozzá, de Márti barátném mondja, hagyjad csak, majd õ jön majd. Kérdem én tõle ki õ? Zolinak hívják, s igen szerény jellem. Mikor közelített felém gyengéden körbe szaglászott, mindközül a legkedvesebben. Még egy széna szállal is kedveskedett nekem, s a parikáját is megosztotta velem. Anyum egykoron mondta, hogy érezni fogom ki hozzám való, s felelevenítettem az új gazdám elsõ szagára, amin Zolit ismertem fel. Már tudtam Õ az a fiú, aki jó apja lesz majd a gyermekeimnek. Gazdám virágcsokorral kedveskedik másik gazdámnak, majd egy piciny szívemnek kedveset mond: Boldog Valentin napot Kedvesem! Eddig csak sejtettem, de most már érzem ki az én párom ezen a szép napon! Zoli az én kicsiny párom. Piciny szívembõl szóljon, Mindenkinek: Boldog Valentin napot kívánok!
Homokba írtam kedvesem nevét, de jött a hullám s rajzom elsöpörte: leírtam újra minden betûjét, de jött a dagály s munkám eltörölte. Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve a lány - megfogni a pillanatot, hisz magam is így omlok egykor össze és nevemmel együtt elpusztulok. Tévedsz! - felelte: - híred élni fog, ami porba hal, az csak földi lom, szépséged a dalaimban lobog s dicsõ neved a mennybe fölírom. S ott szerelmünk, bár minden sírba hull, örökké él s örökké megujul.